
A márc. 23-i Könyvtárklub-beli koncert technikai problémák miatt sajnos elmarad! Az okozott esetleges csalódásért elnézést kérünk.

Immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legjelentősebb zeneipari kiállítása és szemléje, a Hangfoglalás. A széleskörű szakmai összefogás eredményeként létrejött esemény, az idei évben is igyekszik az iparág minden szereplőjét bevonni, és a lehető leghatékonyabban megjeleníteni a kiállításon és a kísérőrendezvényeken egyaránt. Az elmúlt évekhez képest számos újítást kívánunk bevezetni a 2009. évi Hangfoglaláson, melyek mind a színvonalas megrendezést és lebonyolítást szolgálják. 2009-ben második alkalommal csatlakozik a Hangfoglalás gondolatához a Vodafone Magyarország Zrt, lehetővé téve a feltörekvő zenekaroknak a bemutatkozást, a zenealkotás és az érdeklődök egymáshoz közelítését. Budapesten kívül Miskolcon, Debrecenben és Veszprémben is lesz alkalma a helyi közönségnek találkozni a Vodafone-Hangfoglalás fellépőivel, eszmeiségével. Budapesten a MÜPA-n kívül 4 klub, az A38 Hajó, a Corvintető, a Budapest Jazz Club és a Gödör Klub biztosítja a színvonalas helyszíneket a programokhoz.

A tegnapi, Zene Ünnepén megrendezett fellépésünk, a rossz idő fenyegető veszélye, és a helyszín alkalmatlansága miatt spontán áthelyezésre került a Vörösmarty térre. Elnézést kérünk azoktól, akik bármiről lemaradtak volna...

Felkerült a Fringe fesztiválon elhangzott néhány szám a Vanmocsello Trio Elektrik formációtól - hallgatható a Hang menüpont alatt

Vanmocsello Duo és Trio Elektrik. Mostantól. Két világ párhuzamos szimbiózisa. Utak, melyek külön futnak, mégis hatnak egymásra. A duó absztakt világának egyfajta megnyílása akár a "chill-out room"-ok homályos világa, akár az elektronikuszenei táncparkett tomboló extázisának irányába. Továbbra sincs trió duó nélkül, talán lesz olyan, hogy duó sem lesz trió nélkül ? ... részletek, hangok, élmények hamarosan. Érdemes lesz visszatérni a honlapra, hiszen egy folyamatosan alakuló, fortyogó magmáról van szó, mely bárhol, bármikor, bármiben "kitörhet"...

A Bárka kikötő idén kihajózik Puláról és létrehozza Baranyában az "Ördögkatlan" fesztivált. Teszi ezt Pécs 2010 (Európa Kulturális Fővárosa) anyagi támogatásával, valamint lelkes falvak (Kisharsány, Nagyharsány, Palkonya), odaadó kulturális intézmények (Baranyai Alkotótelepek, Művészetek és Irodalom háza, Megyei Kulturális Központ) és a Vylyan Pincészet segítségével. Az első évben még csak három napig, a későbbiekben talán nyolc-tíz napon át várjuk a Bárka Kikötő kitartó látogatóit Pécs közelében. (link)

Az év leghosszabb éjszakája egy izgalmas, eklektikus környezetben,Tűzrakteres buliban! Fellép: Vanmocsello,Jazzszerű,DJ Cadik, DJ Solomon, Vostenák György (link)

Tizenkét kőmíves c. kortárs építészettörténeti filmsorozat (a Vanmocsello zenéjével) az MTV 1 műsorán! Vetítési időpontok: Nov.18.Vasárnap 12:05, Nov.25.Vasárnap 12:05. A korábbi sorozatot tartalmazó DVD és egyéb műhelytitkokat, személyes interjúkat tartalmazó könyv a TERC kiadónál kapható. (link)

Az utóbbi időben megszaporodott spam, szemét kommentek miatt az oldal erősen kezdett úgy kinézni, mint egy elgyomosodott, gazdátlan veteményeskert ... ennek okán beállításra került egy spam szűrő, ami várhatóan hatékonyan távoltartja majd az ajzószer-reklámokat.

Új dalok a lejátszóban - nyári laza - kizárólag szórakoztatási céllal (ez vajon mit jelent ?)
Nem lesz ez így jó, fiúk... Tíz év múlva lesz csak koncert? Addigra unokáim lesznek :(
Sziasztok!!
Nagyon jó volt az Afteres fellépés, jó volt megint hallani titeket!! :) Pécsre nem biztos hogy le tudok menni, de minden tőlem telhetőt megteszek!! :D Zenekaron találkozunk!!
puszi!! :D
Kíváncsi vagyok milyen lesz a pécsi Fringe, és főként, hogy hogy is fog szólni ez az elektro cucc. Úgy néz ki ma már ez mindenkinek kötelező.... Várom a koncertet! Bogi
óóónagyonjóvolt a mai koncert!! remélem egyszer még én is így fogok játszani :) nagyon ügyesek vagytok!
Szerintem tegnap este nagyon jók voltatok. Most hallottalak titeket először.
A koncerttel csak egy baj volt.... nem volt elég ez a fél óra.